TOT 43 - Természetvédelmi és Ornitológiai Tábort rendeztek Tiszadobon PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Oros Babett   
2017. július 12. szerda, 15:51

Július első hetében Tiszadobon az Andrássy-kastély parkjában rendezték meg a 43. Nemzetközi

Természetvédelmi és Ornitológiai Tábort. A TOT évente szerveződő, önkéntes munkán alapuló,

nonprofit sátortábor. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tiszavasvári, 13-as

számú Herman Ottó helyi csoportja 1974-ben indította útjára, a mára már négy évtizedes hagyományokkal

rendelkező tábort, amelynek évről-évre az ország más-más pontja ad otthont.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(c) Fotó:Majoros Árpád

A résztvevők szakemberek vezetésével ismerkedhetnek meg a térség természeti értékeivel,

a helyi természetvédelem munkájával és problémáival, különösen a madárvédelemmel.

Az egy héten át tartó tábor fontos célja a fiatal generáció természet és környezettudatos szemléletének

kialakítása. Az előző évekhez hasonlóan idén is több, mint négyszázan vettek részt a programon,

ahova szép számmal érkeztek a határon túlról is. A táborlakók a természetvédelem mellett a

térség kulturális és turisztikai értékeit is megismerhették köztük az Andrássy kastélyt is

- tájékoztatott Dr. Legány András nyugalmazott főiskolai tanár.

További képeket az egyhetes táborról a Facebook oldalunkon találhat.

Módosítás dátuma: 2017. július 27. csütörtök, 14:49